Keresés ebben a blogban

szombat

Pékné helyett csülök Tünde módra

Már egy ideje pihen a fagyasztóban egy nagyobb csülök, Úgy döntöttem,hogy megsütöm,csak még azt nem tudtam,hogy hogyan. Elolvastam egy pár receptet,hozzá tettem a magam ötletét s megszületett a sült csülök Tünde módra:)
A csülköt felöntöttem annyi vízzel,hogy ellepje. Tettem bele szemes borsot, borókabogyót, babérlevelet és 3-4 gerezd fokhagymát,sót. Addig főztem amíg a villa könnyen bele szaladt a bőrbe. Nálam másfél óra volt.
Amíg főtt, a krumplit megpucoltam ,negyedeltem. Megszórtam sóval,borssal, maggi sok fűszeres ízvarázzsal és meglocsoltam olajjal. Hagytam így állni. Pucoltam még 3 fej vöröshagymát amit szintén negyedeltem.
Amikor puhának találtam a csülköt, kivettem a főzőléből,a húsos felét megszórtam sóval,borssal és maggi húsvarázzsal. A bőrös felét bevagdostam ,a főzőléből kihalásztam a fokhagymát és elkentem rajta.
A tepsibe olajat öntöttem majd beletettem egy pár szeletelt bacon szalonnát,erre fektettem a csülköt a húsos felével. Oldalára ráhajtottam a szalonnát,majd a tepsibe öntöttem a fűszeres krumplit ,beletettem a hagymát és a maradék bacont.
180 fokra előmelegített sütőben toltam. Kb 45 percig sütöttem. Amikor kezdett pirulni sörrel meglocsoltam,hogy a bőre jó pirosra és ropogósra süljön, Addig sütöttem amíg szép piros nem lett a bőr.
Szeletelés után zöld-fűszeres uborkasalátával tálaltam,
                                                          Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése