Keresés ebben a blogban

vasárnap

Perverz csirke

Márk valami idétlen betelefonálós műsort nézett a tévében s megkérdezte a műsorvezető,hogy "Mi lesz ma az ebéd? - Perverz csirke-hangzott a válasz" Persze a fiúk fantáziája rögtön beindult :) s én is a neten,hogy mégis mi az,hogy perverz csirke. Megtaláltam s rögtön kitalálták,hogy akkor csináljuk meg. Hát elég perverz volt.....:)
Először is fogunk egy csirkét amit szép ügyesen ráültetünk egy sörös dobozra,persze nyitott sörös dobozra. A sör fajtája mindegy,a doboz mérete kevésbé. Mi nagyot vettünk s hát Tibim megdolgozott vele míg ráültette a csirkénket. A lényeg,hogy sülésnél a gőz a csirke nyakánál távozzon,nagy doboz esetén a torkáig ér. Szóval míg apa küzdött a csirkével ,én kikevertem a szószt.
3 gerezd fokhagymát,3 evőkanál baracklekvárt (házit használtam) 3 evőkanál olajat, 1 evőkanál csilikrémet vagy erőspistát, fél  teáskanál őrölt köményt,ízlés szerint sót és borsot addig keverem míg egynemű szószt nem kapok.
A már stabilan ülő csirkét ennek a máznak a felével bekenem s fóliával betakargatom. Aztán zsupsz be a sütőbe.Kb egy óra múlva leveszem a fóliát , rákentem a maradék szószt,tettem köré egy kis krumplit,és vissza a sütőbe míg szép piros nem lesz.
Meg kell hagyni,hogy elég macerás volt. Nagyon vigyázni kellet,hogy fel ne boruljon,fólia levételnél meg ne égesse magát az ember. Tibivel ketten ügyködtünk. Finom volt,de mi úgy döntöttünk,hogy legközelebb csak a szószt fogjuk alkalmazni darabolt csirkén,a perverzitást ki hagyjuk :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése