Keresés ebben a blogban

vasárnap

Dióval töltött túrós kifli

Pakolászás közben került elő ez a recept amit már a múlt héten meg akartam sütni,de valahogy elmaradt, Mivel a hozzávalókat már egy hete mosolyognak rám a hűtőből most neki álltam,hogy kiflivé váljanak.
1 csomag (25dkg) túrót,1 kocka ramat (25dkg), 40 dkg lisztet, 1 csomag sütőport és egy csipet sót összegyúrtam. Gombócot formáltam és becsomagoltam folpakba ,majd kb 2 órára a hűtőbe tettem. Míg pihen el lehet készíteni a tölteléket (meg az ebédet :))
Tölteléknek összekevertem 10 dkg darált diót, 8 dkg cukrot, 6 evőkanál tejszínnel . Felvertem még 2db tojást és azt is a dióhoz kevertem. Felhasználásig a hűtőbe tettem.
Nyújtáshoz összekevertem 5dkg darált diót, 5dkg kristálycukrot és 5dkg barna cukrot
A hűtőből kivett tésztát két felé vágtam. A nyújtáshoz összekevert cukros diónak a felét a nyújtódeszkára szórtam és liszt helyet ezen nyújtottam ki a tésztát.  Kör alakúra kellene nyújtani,de ha nem sikerül az sem tragédia,a lényeg,hogy háromszögeket vágjunk belőle. Ha sikerült a kör akkor mint ha tortát szeletelnénk 16 cikket vágunk. A szélesebbik végére egy kávéskanálnyit tettem a töltelékből,és felcsavartam. A kelt tésztánál a kifli végét egy kicsit megkel húzni,ennél nem lehet mert szakad! csak az ujjunkkal nyomkodjuk óvatosan oda. A másik gombóccal ugyan így jártam el.
A kész kifliket sütőpapírral bélelt tepsibe tettem és 180 fokra előmelegített sütőbe toltam, 15 perc alatt megsül. Figyelni kell,mert ha tovább hagyod a cukor meg ég!
Dobozban tárolva 1-2 napig el áll. Bár nálunk jó ha a reggelt megéri:)

Medvehagymás tojásos nokedli

Maradt még a múltkori piacizásomkor szerzett medvehagymából és gondoltam valamit kezdeni kellene vele mielőtt tönkre megy. Nem vagyok nagy medvehagyma szakértő,most fedeztem csak fel magamnak :) ezért nem tudom,hogy kell tárolni.(nekem a hűtőben volt) Tulajdonságainak viszont utána olvastam s kiderült,hogy egy gyógynövénnyel van dolgom.
Mivel már nem sok volt úgy döntöttem,hogy beleteszem a tojásos nokedlibe. Hagyományos nokedlit készítettem,kifőztem. A tojásokat (nálam 6db volt ) felvertem és belekevertem egy maroknyi ,apróra vágott medvehagymát. Így sütöttem meg a tojást,majd belekevertem a nokedlit. Salátával tálaltam,Márk persze még rántott húst is evett hozzá :)
                                                                   Jó étvágyat !

Karottakrémleves áfonyával

A héten a kolléganőm hozott egy újságot és abban olvastam ezt a receptet. Nem rajongok az állandó húslevesért és szeretek a levesekben is kísérletezni ezért ezt is kipróbáltam, persze némi módosítással :)
Hozzávalók: 1 nagy fej vöröshagyma
                    2 nagyobb szem krumpli
                    1 petrezselyemgyökér
                     4-5db (kb 40dkg).sárgarépa
                      20dkg áfonya (én szárítottat használtam )
                      1 kis pohár tejföl
A zöldségeket megtisztítottam és felaprítottam. A vöröshagymát egy kevés olajon megdinszteltem,majd rászórtam egy csipet curryt ,egy evőkanál maggi ízvarázst (sárga) és felöntöttem egy liter vízzel. Beledobtam még egy húsleves kockát és felforraltam. Amikor forrt bele tettem a zöldségeket és kb 5 dkg aszalt áfonyát.
Amikor a zöldségek megpuhultak botmixerrel összekevertem és beletettem 1 pohár tejfölt amiben előzőleg elkevertem 2 kanál lisztet. ( Na ezt nem kellett volna,mert amikor kihűl a leves nagyon sűrű lett :( Legközelebb csak tejszínt teszek bele) Ízesítettem még egy pici sóval, fehér-borssal és egy csepp cukorral.
Tálalásnál még áfonyával díszítettem,de állítólag levesgyöngy is jó bele.
Nekem nagyon ízlett,Márk csak ránézett de meg sem kóstolta, Tibi szerint érdekes és reméli,hogy nem csinálok ilyet minden nap:) De az apám aki 71 éves és csak a hagyományos dolgokat szereti imádta és így kommentálta:
- Nem tudom lányom milyen levest adtál,de nagyon finom volt . Mikor csinálsz megint ?

szerda

villámgyors vacsi,azaz Tonhalas spagetti szilvaparadicsommal

Márkomnak mostanában óriási étvágya van,s bármit készítek szinte 3 óránként jön,hogy éhes. Ilyenkor "10 perc" alatt kell kaját varázsolni elé ,különben éhen hal :) Na ez a vacsi 10 perces. Az imént tálaltam neki.
Kifőzöm a spagettit. Míg főt,addig megpucoltam egy nagyobb fej lila hagymát (vörös is jó) és felbontottam 2 doboz olívaolajas tonhal konzervet. A kifőtt tésztát leszűrtem,félretettem,s a lábosba belecsorgattam a halról az olajat . Ebben megdinszteltem a csíkokra vágott hagymát,majd bele kanalaztam a tonhalat és így is pirítottam egy kicsit. Végül beleforgattam a tésztát. Félbe vágott szilvaparadicsommal   tálaltam.
                                                           Jó étvágyat ! :)

csütörtök

Medvehagymás Lala kifli Limarától

Még tavaly fedeztem fel több medvehagymás receptet de akkor már nem kaptam sehol, Most szerdán a Haraszti piacon jártam és felfedeztem egy nénit aki medvehagymát árult. Hát gyorsan vettem egy csomaggal. Azóta ott lapul a hűtőben ,de ma nem bírtam magammal s neki álltam megsütni. Viszonylag hamar készen van 5 óra volt amikor bedagasztottam és már sül az utolsó adag 8 óra. Ja és az első tepsivel már teljesen elfogyott a másodikból is alig van :) )
A receptet Limarától vettem http://limarapeksege.blogspot.com/2009/02/lala-kifli.html
A módosítás nálam annyi volt,hogy nem volt itthon sem natúr joghurt sem tejföl, helyettük egy kis doboz kefirt tettem a tésztába. A krémbe pedig tettem egy marék apróra vágott medvehagymát.
Isteni finom:) s nagyon eteti magát.)

Aszalt szílvával töltött gombóc

A napokban olvastam,hogy az aszalt gyümölcs áztatásával olyan lesz a gyümölcs mintha friss lenne.
Mivel most nincs friss szilva gondoltam kipróbálom az aszalt szilva áztatását. Azt kell mondanom,hogy nálam nem érte el a friss hatást,talán az áztatással volt a baj,a gombóc viszont finom lett.
A szilvát nem előző nap áztattam vízbe,hanem a készítés előtt egy pár órával rumba.
A gombóc készítése: hagyományos gombóc tésztát készítettem (krumpli,tojás,só,liszt) és ebbe töltöttem bele a beáztatott szilvát,amit előtte még fahéjas cukorban is meghempergettem.
Kifőztem,pirított zsemle morzsában megforgattam és porcukrozva tálaltam.
Tibi tovább fokozva az élvezetet még nyakon öntötte gyümölcs joghurttal.
                                                                    Jó étvágyat!

Paradicsomos húsgombóc cseppet sem hagyományosan

Kislány koromban anyu nem csinált paradicsomos húsgombócot csak a menzán ettem,amit nem szerettem.
Fiatal asszonyként próbálkoztam,hogy majd én megalkotom a tökéleteset. Hát meg kell vallani,hogy nem sikerült. Hol túl kemény lett a gombóc,hol szét esett. Hol sok lett a szósz és híg,hol kevés. Rákellet jönnöm,hogy a tökéletestől ez nagyon messze van,és a kísérletezéstől is elvette a kedvem. Talán ennek köszönhető,hogy eldöntöttem én és a paradicsomos húsgombóc sosem leszünk barátok.
Aztán nemrégiben szóba került,hogy a fiúk ennének. Egy darabig ellenálltam,aztán úgy gondoltam,hogy az internet világában már csak feltalálta valaki és feltöltötte a számomra tökéleteset. Hát a hagyományos receptek között továbbra sem találtam a számomra szimpatikusat,míg végül Aliz konyhájában rábukkantam erre a csöppet sem hagyományos receptre. Számunkra ez lett a tökéletes és már ők sem ragaszkodnak a hagyományoshoz. Ha te sem rajongsz a hagyományoshoz vagy szeretsz újítani akkor javaslom,hogy próbáld ki.
Egyszerű,gyors és nagyon finom. Nálam ez a sláger :)

Elkészítése: Fél kiló darált húst ( nálam pulyka) jól összedolgozok 2 szelet fehér toast kenyérrel (amit előtte vízbe áztattam) sóval,borssal és reszelt vöröshagymával (én ezt tubusos hagymával oldottam meg)
Amikor jól össze álló masszát kapok,kis golyócskákat formálok belőle.
Egy serpenyőben kevés olajat melegítek és beleteszem a húsgolyókat. Oda fog kapni,de nem baj, óvatosan rázogatni kell a serpenyőt és a golyók minden oldalát megsütni.

Amikor megsült ráöntök a nagy doboz sűrített paradicsomot (papírdobozos) egy pici vízet és fűszerezem-> pizza fűszerkeverékkel, sóval,borssal, 2 gerezd reszelt fokhagymával ( tubusos is lehet) és bazsalikommal.
Ekkor fogom a fakanalat és óvatosan,hogy a golyók nehogy szét essen felszedem az edény aljáról a pörcöket.

Forrástól számított 10 percig  együtt rotyogtatom,addig a paradicsom is besűrűsödik.
Míg fő addig a tésztát (spagetti) kifőzőm. Ma kevés volt itthon a spagetti,ezért vegyítettem egy kis széles metélttel.
Tálaláskor a tésztára szedem a húsgombócokat és meglocsolom a szósszal, Aki akar tehet még rá parmezánt a fiam cukrozta, Jó étvágyat hozzá!:)

szombat

Variációk leveles tésztára

Rájöttem,hogy ha gyorsan és valami finom,laktató vacsorát akarok a fiúk elé tenni,akkor a leveles tészta a megoldás,mert Márk mióta a kamasz korba ért folyton éhes :) Mostanában mindig van a fagyasztóban 1-2 csomag leveles tészta.
Most pizzás csiga és göngyölt virsli készült belőle,röpke fél óra alatt.
A tészta kinyújtottam és felcsíkoztam. Hangulatom szerint egyiket mustárral,másikat ketchuppal megkentem. A virslit betekertem egy csík bacon szalonnával ,majd a tésztával, Amikor elfogyott a bacon akkor egy kis sajtot tettem a virslibe. Mindent bele raktam amit a hűtőben találtam. Tepsibe tettem tojással megkentem és egy kis szezámmaggal is megszórtam.
A csigánál is kinyújtottam a tésztát és megkentem pizzás melegszendvics krémmel.(most éppen az volt itthon) Feltekertem és felkarikáztam. Tepsibe tettem,tojással megkentem ,sajttal megszórtam és be a sütőbe.
Jó étvágyat!

Két sajtos színes tészta,most grillezett csirkemellel

Betegségem miatt mostanában nem nagyon jártam a konyhában,de a mai nap bepótoltam egy kis könnyű tavaszi ebéddel.
Kifőztem egy fél csomag (25dkg) zöldséges tésztát. Amíg főtt egy másik lábosban 2 dl tejszínben felfőztem 15dkg márványsajtot. Sóztam ,borsoztam és a kifőtt tésztát belekevertem.
 Eredetileg erre már csak reszelt trappista jönne és fejes salátával kéne tálalni,de ilyen kajánál a fiúk mindig felteszik a kérdést:-" Jó,jó,de hol van belőle a hús?" Na ezt elkerülendő, fogtam egy csirkemellet , fel csíkoztam. ,fűszersóval beszórtam és grill tepsiben megsütöttem.
Tálalásnál a tésztát megszórtam reszelt trappistával és ráhalmoztam a húst. Finom és hamar kész van.
Jó étvágyat:)